Második blogomban köszöntelek kedves olvasóm.
Míg az elsőben a gyakorlati dolgok kapnak helyet és szerepet - addig ebben a lélek dolgaival szeretnék foglalkozni. Gondolatok,érzések,versikék..vagy hosszabb írások. Olvasd hát szeretettel...én szeretettel írtam.
A blogban megjelent írások és saját készítésű fényképek a saját tulajdonomat képezik - ezek engedély nélkül nem használhatóak más helyeken! Köszönöm szépen!

2012. szeptember 2., vasárnap

Látok idegen házakat.. - 1 -



                                                     -   1 –

Látok idegen házakat…ajtót kaput ahol valaki kiment bejött Szívemet átjárja  a félelem. Látom a nénit. Vajon ki élt ott. Ki volt az?Fény szikrázik az udvaron,átgondolom.A néne már lassan megy. Egyedül maradt. A bácsi aki a társa volt hosszú éveken át,már megpihent. De az élet él. A néne hátra megy kis barna kerítés már jelez ha nyitja. A tyúkoknak tengerit visz. Hagy tojjanak. Kell a tojás az unokáknak. A néne sokat sír. Egyedül van. De senki sem látja a barázdált arcán folyó könnyeit. Halkan motyog magában…. : - te kopasznyakú…ma se tojtál.. minek tartsalak.
A néne megkeseredett. Hisz csak vár egyre csak vár. - Egyszer majd lejönnek.
Úgyis lejönnek. Jó itt a levegő. Vannak állatok. Kell a nap, Hiszen a városban csak füstöt szívnak azok a szegény kisgyermekek.
Havas az udvar hideg van. Mégis jólesik a nap melege. Egy kendő azért kell.
-Gyertek csak gyertek.
Kiengedi a tyúkokat. Néne miden nap korán kel.Nem tud már aludni.Hiányzik az öreg,amíg volt, volt segítség. Évek óta elment már. Neki már nem fáj a hideg,nem fáj a való. Kihez szóljon-nap mint nap? A faluban ehh de szerették, ő is szeretett.Járni templomba az öreggel…igaz az öreg mindig elől ment. Néne utána az asszonyokba karolva. Ment a susmus jöttek mentek a hírek. Szép a hangja- sokak közül kitűnt minidig. Ő vitte a kart a templomba mindig. Néne lent az asszonyok között…az öreg odafent a karban a férfiak között. Az öregnek-papónak mély hangja volt. De sokat énekelt. Karácsonykor minden évben eljátszotta a betlehemi műsort,amit még kisgyermekkorában adtak elő évről évre,ahogy mindig más szerepet játszott.
Hejj öreg keljen fel…..Nem kelek én…Hangja éles baritonja csengett a konyhában. Kicsi unokája karácsonyi műsort szeretett volna.Hát eljátszotta neki papója. Rávette a mamát is,hogy énekeljenek. Máskor meg kis jászolt építetett papóval. A kicsi lány ott sertepertél állandóan a papó mellett. Mindig szerette nézni ahogy az öreg dolgozik. Alkot. Talán épp tőle örökölte a kicsi lány a hajlamot az alkotás vágyára?
Papónak mindig voltak dolgai. Csak így hívta. Volt,hogy csirkevályút szegelt össze. Abba tette mama a darát a szárnyasoknak. Aztán a disznóól ajtaját kellett kivágni az épp megszületett kismalacok javára. Csakhogy tudjanak ki be szaladgálni az édes mamájukhoz ha épp megijedtek volna valamitől. Amúgy meg szabad volt a kijárásuk,nézelődhettek. Kíváncsiskodhattak,ismerkedhettek a világgal. A baromfiudvarral.
Kicsi lány nagyon szerette az állatokat. A visító malackákat,akik rózsaszínűek voltak,a csinos kis orrocskájukkal. A kunkori farkincájukkal. Mindig szeretett volna egyet  egyet megfogni közülük,de a kismalacok nagyon gyorsak voltak ám. Beszaladtak az ólba iziben.
Aztán ott voltak a tyúkok. Órákon át eltudta figyelni őket. Ahogyan fontoskodva illegetik magukat,forgatják a fejüket. Mintha valami igazi csudadolgon gondolkoznának. Paaak…pakkkpak.paaaaak. Ez olyan gondolkodó kotkodácsolás volt.Több féle  kotkodácsolást megtud ám különböztetni az ember ha egy picit is megfigyeli a tyúkokat. Ez olyan érdeklődő,de bizalmatlan. Aztán ott van amikor tojnak. Kotkotkotkotkotkodács….rikácsolják. Nahát az az igazi gyönyörűség. Bemenni a tyúkólba és a még meleg tojásokat összeszedni,de óvatosan ám,nehogy megtörjenek!
Mama mindig így figyelmezett: - vigyázz kislyányom el ne törd!
…………….

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése